Végegyházi Horgásztó

Megtartották éves közgyűlésüket a végegyházi horgászok

Éves szánvetésük készítéséhez gyülekeztek a Végegyházi Sporthorgászok a Barangoló Közösségi Házban 2020. február 8-án.

A formaságok lebonyolítása után az egyesület elnöke, Mikula István számolt be az elmúlt évi eseményekről, többek között elmondta:

„Egyesületünk, a Végegyházi Sporthorgász Egyesület 2010-ben alakult 23 taggal, jelenleg tagjaink száma 175 fő. Megalakulásunk óta, a végegyházi horgászok érdekeinek képviselete mellett, folyamatosan részt veszünk a helyi környezet védelmében szervezett akciókban, valamint folyamatosan igyekszünk a gyerekeket a természet védelmére sarkallni.

A 2019. év legfontosabb feladata volt, hogy az egyesület horgásztavának a folyamatos üzemelését biztosítsuk. A tóban megtörténtek a szükséges haltelepítések, és az elmúlt évben is tudtuk a halállományt fejleszteni. Az idei évben 2,5 q amurt és 10 q pontyot sikerült telepítenünk horgásztavunkba.

A tavon hat alkalommal szerveztünk éjszakai horgászatot, melyet mérsékelt érdeklődés kísért. Az idei évben hat alkalommal lesz lehetőség, meglátjuk milyen érdeklődés lesz tapasztalható.

A tavunk környezete is napról napra szépült, hiszen nem csak a növényzetet tartjuk rendben, hanem folyamatosan igyekszünk fejleszteni a területet.

A horgásztó partján folyamatosan fordul meg a falu apraja-nagyja, ez lehetőséget ad arra, hogy természetvédelmi tevékenységünket hatványozottan végezhessük. Az idei évben nem csak a horgászversenyeink vonzották a látogatókat, de útjára indult a Családi Nap a Végegyházi Horgásztó partján programunk is, amely közel kétszáz embert vonzott a tóhoz augusztus 19-én.

A tó mellett 2 főt alkalmazunk, akik nem csak a tóra figyelnek, de a környező területeken is vigyáznak a természeti értékekre. A közfoglalkoztatottaink mindketten nyolc órában dolgoznak. Természetesen fontos volt a munkaügyi központos pályázat teljes és szabályos lebonyolítása és elszámolása, ez sikeresen megtörtént. Egyesületünk szabályos és előírásszerű működéséhez minden feltétel adott.

Alakulásunk óta igyekszünk részt venni községünk közösségi életében, csatlakoztunk a Miénk itt a tér akcióhoz, ahol a tavaszi és őszi takarításon is részt vettünk. A növekvő adminisztratív feladatok ellenére továbbra is kiadjuk az állami horgászokmányokat, az elmúlt évben 137 főnek végeztünk ilyen szolgáltatást, illetve több mint 80 főnek segítettünk a horgászregisztrációban is.

Egyesületünk minden jelentési és adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tett, elszámoltunk a pályázatainkkal, könyvelésünk, nyilvántartásaink rendben vannak.

Végegyháza Község Önkormányzata felé határidőre  teljesítettük a fennálló kötelezettségünk aktuális részét, 1.000.000 Ft kifizetését.

Az egyesületünk munkáját az elmúlt évben 21 szerződéses és ötven alkalmi önkéntes segítette. Ez az az erő, amire folyamatosan támaszkodni tudunk, rájuk mindig számíthatunk.

Szeretném megköszönni egyesületünk nevében azt a sok önzetlen munkát és a sok támogatást, amit munkánk végzéséhez kaptunk. Külön szeretném megköszönni Blahó Zoltánnak, Horváth Juditnak és Vajda Norbertnek, a Barangoló Közhasznú Egyesületnek és a Végegyháza Községi Önkormányzatnak az egész évi támogatást.”

A beszámolót a közgyűlés egyhangúan elfogadta, majd áttértek a gazdasági ügyekre. Az egyesület gazdasági helyzete stabil, a horgásztó bevételei és kiadásai egyensúlyban vannak, a fennálló kötelezettségeiket rendben határidőre teljesítették. A közhasznúsági jelentést és a pénzügyi mérleget elfogadta a közgyűlés. A közhasznúsági jelentést a törvényeknek megfelelően közzé teszik az Országos Bírósági Hivatal és az egyesület honlapján egyaránt.

A következő lépés a 2020. évi programterv elfogadása volt, a programok központi eleme az egyesület tízéves évfordulója lesz, számos rendezvény várható e témában.

A 2020-as év költségvetésének tervezetét is elfogadták a horgászok, amely a működési és rendezvényi költségeket is fedezi.

Az egyesület közgyűlése módosította az egyesület székhelyét, amely a bírósági bejegyzést követően a Széchenyi út 7. szám alatt működő Barangoló Közösségi Ház és Civilek Háza lesz.

Az egyebekben az egyesület elvégzett munkájával, ez évi terveivel kapcsolatban hangzottak el vélemények és észrevételek. Elnökünk bejelentette, nagy megtiszteltetés érte egyesületünket, hiszen tíz éves szervezetünk kapta meg a Végegyháza Közösségéért emlékplakettet, amellyel az elmúlt időszak tevékenységét ismerték el. Így ennek köszönhetően a Végegyházi Sporthorgász Egyesület is tagja lett az emlékplakettel kitüntetettek illusztris „klubjának”.

A továbbiakban szóba került, hogy a tó partjára a Leader forrásból nyert pályázati támogatásból nyolc darab kiülő kerül telepítésre, fokozva a horgászok komfort érzetét.

A közgyűlés végén még sokáig beszélgettek a részvevők, felidézve az elmúlt év fogásait és tervezgetve az elkövetkezendő év horgásztúráit.

Horváth László